image
Versenykiírás – 2023 „Ésszel járom be a Földet!” A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár tizenötödször hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.

A Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny

Elődöntő eredmények – 2019

A 2019. évi versenyen összesen 95 csapat nevezése volt érvényes. Az alábbi táblázatban zölddel kiemeltük azt a 19 csapatot, akik továbbjutottak a középdöntőbe!
A középdöntőre és a döntőre 2019. március 22-én pénteken, illetve március 23-án szombaton, Bonyhádon kerül sor a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban.
A részletes tájékoztatót a további ajánlott irodalomról és a versennyel kapcsolatos egyéb tudnivalókról az érintetteknek emailben küldjük.

Gratulálunk a továbbjutóknak!

Bővebben: Elődöntő eredmények – 2019

   

Döntő eredmények - 2018

Tizedszer került megrendezésre A Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny, melyre jelentkezhetett bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata. A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány szervezésében az egyik legnagyobb hazai versenyen játékos vetélkedők formájában mérhették össze tudásukat a versenyzők, majd a legjobbak értékes nyereményekkel távoztak.

Bővebben: Döntő eredmények - 2018

   

Elődöntő eredmények – 2018

A 2018. évi versenyen összesen 146 csapat nevezése volt érvényes. Az alábbi táblázatban zölddel kiemeltük azt a 16 csapatot, akik továbbjutottak a középdöntőbe!
A középdöntőre és a döntőre 2018. március 23-án pénteken, illetve március 24-én szombaton, Bonyhádon kerül sor a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban.
A részletes tájékoztatót a további ajánlott irodalomról és a versennyel kapcsolatos egyéb tudnivalókról legkésőbb 2018. március 5-ig elküldjük az érintetteknek emailben.
Gratulálunk a továbbjutóknak!

Bővebben: Elődöntő eredmények – 2018

   

Döntő eredmények - 2017

Kilencedszer került megrendezésre A Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny, melyre jelentkezhetett bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata. A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány szervezésében az egyik legnagyobb hazai versenyen játékos vetélkedők formájában mérhették össze tudásukat a versenyzők, majd a legjobbak értékes nyereményekkel távoztak.

Bővebben: Döntő eredmények - 2017

   

3. oldal / 9

7 év feladatsoraiból készült feladatgyűjtemény

A felkészüléshez legjobb társ A Földgömb

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés