
Versenykiírás – 2023
„Ésszel járom be a Földet!” A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár tizenötödször hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.
A Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny

Március 20-21 a "Bonyhádi Szellemi Zsendülés" adott otthont az I. Földgömb Nemzetközi Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjének. A kétnapos megmérettetés során a diákok igazán nem unatkozhattak, még azok sem, akiknek a pénteki középdöntőn nem sikerült továbbjutniuk. A programban szerepelt diavetítés, csocsóbajnokság, karaoke is, ráadásul a kísérőtanárok még a környék borait is megízlelhették. Míg másnap a döntőbe jutottak az első helyekért küzdöttek, addig a nézők közönségkérdések megfejtéséval szórakozhattak.

Az I. Földgömb Nemzetközi Középiskolai Tanulmányi Verseny kiírása "Ésszel járom be a Földet!"
A Földgömb Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – hirdet vetélkedőt középiskolás diákok számára. A versenyre jelentkezhet bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata (egy iskolából több csapat is). Nevezési határidő: 2009. január 16.
9. oldal / 9