
Versenykiírás – 2023
„Ésszel járom be a Földet!” A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár tizenötödször hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.
A Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny

A bonyhádi középdöntő és döntő részletes forgatókönyve
A középdöntőre 2012. március 23-án (pénteken), Bonyhádon kerül sor. A nyolc legjobban teljesítő március 24-én (szombaton) a döntőben méri össze tudását, szintén a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. (A középdöntő és a döntő részletes forgatókönyvét később küldjük!)
A középdöntő feladatainak megoldására minden csapatnak 120 perc áll rendelkezésére. A verseny során bármiféle segédeszköz használata tilos! A középdöntőben kialakuló sorrend nemcsak a továbbjutás szempontjából fontos, hanem azért is, mert az első helyezett 16, a második 14 … a nyolcadik 2 pontot visz magával tovább a döntőbe!
A kiemelt témakör továbbra is bolygónk vízburka (különös tekintettel a felszíni vizekre).

„Ésszel járom be a Földet!" A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár negyedszer hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.
7. oldal / 9