Versenykiírás – 2023
2022. december 14. szerda, 20:34

„Ésszel járom be a Földet!” A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár tizenötödször hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.
A versenyre jelentkezhet bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata.
A verseny tematikája:
- A verseny kiemelt témaköre: A FÖLDRAJZI ÖVEZETESSÉG.
- A verseny alapvetően az általános és középiskolai tananyagra, aktuális hírekre, s az általános műveltségre épít.
- Külön hangsúlyt kapnak A Földgömbben megjelent és általunk kijelölt cikkek, írások.
A verseny három fordulóból áll:
- Az első fordulóra 2023. február 1-én (szerdán) 14-16 óra között kerül sor.
Hogy az utaztatást elkerüljük, minden csapat a saját iskolájában vagy otthon oldja meg a központilag összeállított feladatlapokat, amelyeket a verseny kezdőidőpontjában, 14 órakor e-mailben küldünk el a nevezésben megadott e-mail címre.
A tesztek kitöltésére és visszaküldésére két óra áll rendelkezésre. - A középdöntőbe az első 15, legtöbb pontot elért csapat jut tovább. Egy iskolából maximum két csapat juthat a középdöntőbe. Továbbá bejut a középdöntőbe 10 csapat azokból az iskolákból, ahonnan nem jutottak be az első 15 közé, de pontszámuk elérte az első helyezett csapat pontszámának legalább a 85 %-át. A középdöntőt 2023. március 10-én (pénteken) rendezünk a Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. Ez egy írásbeli fordulóból áll.
- A legkiválóbban teljesítő 10 csapat kerül a döntőbe. A döntő érdekes, izgalmas feladatokból, szóbeli és írásbeli fordulókból áll. 2023. március 10-én (pénteken), szintén a Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rendezzük.
A nyertesek és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodnak!
Nevezni honlapunkon lehet ide kattintva, ahol megtalálja a jelentkezési útmutatót is!
Nevezési díj: 3000 Ft/ csapat.
A nevezési határidő és a nevezési díj befizetésének határideje: 2023. január 31.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a nevezési díjat csak átutalással tudják befizetni!
A versenyen csak a nevezési díjat határidőre befizetők vehetnek részt!
Ajánlott irodalom:
- Az általános és középiskolai földrajz tankönyvek (kiemelten az adott témára vonatkozó részek!)
- Albumok, képeskönyvek és természetesen az internet (kiemelten az adott témára vonatkozó részek!)
- Feladatgyűjtemény (a Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első 7 év feladatsorainak és megoldásainak gyűjteménye)
A versenyhez ajánlott cikkek „A Földgömb” című folyóiratból:
2022. március-április
- Balizs Dániel: Kazahsztán – felhőkarcolók és szalmabálák 64-73. o.
- Holzinger Géza: Az erdő nomádjai – manik, szűkülő élettérben 74-85. o.
2022. május-június
- Baráz Csaba–Kiss Gábor: Obszidián – a legősibb exportcikkünk nyomában 34-46. o.
- Telbisz Tamás: Nagy szikla a Császár-mező peremén – az Appenninek tetején 58-73. o.
2022. július-augusztus
- Telbisz Tamás: Forrongó Itália – Tűz- és gőzhányók földjén 48-62. o.
- Tószegi Zsuzsanna: Európa peremén, a Külső-Hebridákon 64-77. o.
2022. szeptember-október
- Jakab Gusztáv–Waltner István: Az aszálykatasztrófa éve 40-49. o.
- Szeder László: Lassú életforma, lassú utazás – Zöld-foki-szigetek 50-61. o.